Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2018. január 31., szerda

Zatykó Gyula megköszönte Ilie Bolojannak az együttműködést

https://cdn.ebihoreanul.ro/static/gallery_big/zatyko.JPG

Zatykó Gyula nyilvánosan megköszönte Ilie Bolojannak a mintegy három hónapos együttműködést.A célja,Nagyvárad a "béke szigete" legyen románok és magyarok között.Sajtótájékoztatóján beszámolt az ez évi tervekről.Kényelmetlen helyzetbe került akkor,amikor a Bihoreanul újságírója azt kérdést tette fel,mi a véleménye a Rhédey kertben történt fairtással kapcsolatban.A választ olvashatja az eBihoreanul honlapon.

Zatykó Gyula nem tudta mi történt a Rhédey kertben?Hol volt amikor kivágták a fákat?Talán szabadságon volt,vagy dolga volt,nem ért rá.Megértem a helyzetét,mert nem könnyű naponta ingázni fél órát Váradig.Szerintem több támogatást kellene kapnia a váradi magyarság részéről.Az EMNP -ben több tehetséges váradi magyar van.Zatykó Gyulának nehéz feladata van,mert a váradi magyarságot képviseli,és érdekeiket védi.Az elnök úrnak nem "leányálom" a polgármester úrral együttműködni.Ezért megérdemli a dicséretet!

Fairtás: figyelik a városvezetést ?

Fairtás: figyelik a városvezetést
"Megbüntetik a nagyváradi önkormányzatot amiatt, hogy a Rhédey-parkban gyanús ügyletek végeredményeképp több fát is engedély nélkül vágtak ki. A prefektus pedig „figyelteti” a városvezetést."- írja Szeghalmi Örs a Bihari Naplóban.Kényelmetlen helyzetbe került a nagyváradi önkormányzat,mert a Rhédey parkban végrehajtott engedély nélküli fairtást a Prefektúra nem nézte jó szemmel,mert ez a mészárlás már a törvényeket sérti.Lehet sokan arra számítottak,hogy a Prefektúra szemet huny,és tovább folytatják a fairtást.Ez azért is érdekes,hogy Bolojan kezébe összpontosul a hatalom.Most már a környezetvédelmi hatóság mellett a Prefektúra "figyeli " a további favágást,mely nem jó előjel a városvezetésnek.A Rhédey kerti mészárlás híre messze földön rögtön ismert lett.Kár hogy a váradi környezetvédők "szabadságra" mentek.A váradiak még nem eszméltek fel.Teljes cikk :


"Téma volt az úgynevezett Prefektúrai Kollégium szerdai ülésén is a legújabb nagyváradi fakivágási botrány. Mint arról beszámoltunk, számos fát kivágtak, megcsonkítottak a váradi Rhédey-kertben. A terület jelenleg a PNL-s városvezetéshez közel állónak számító Murray Press cég kezelésében áll, a fakivágásokat ők rendelték, és a város vezetése intézte. Az ügynek utánanézett az PSD-s Mihai Togor, a Környezetvédelmi Őrség vezetője, majd a szintén ezen párt révén hivatalba jutott prefektusnak is beszámolt tegnap. Szerinte lényegében nem volt engedély a fák kivágására. Az APM-nek kellene ugyanis engedélyeznie az egészséges fák eltávolítását, de ilyen engedély nem volt, mégis egészséges fák is áldozatul estek. A Környezetvédelmi Őrség meg fogja büntetni az önkormányzatot, de, hogy mi lesz a szankció, azt Togor nem mondta. Jelezte még viszont, hogy 9 fát végül megmentettek, a munka leállításával, ezeket felügyelik is. Ioan Mihaiu prefektus arra célzott, hogy gyanús, tisztázatlan érdekek állhatnak a háttérben: „Egyetlen fakivágási engedélyt sem adott ki az APM a Rhédey-kertre, mégis kivágtak ott fákat, pedig hivatalosan olyan építkezés, korszerűsítés sem készül ott, ami miatt ehhez kellett volna folyamodni. A Prefektúra mostantól megfigyelés alatt tartja a váradi önkormányzatot, és igyekszik rávenni, hogy legalább egy személy konkrétan vállalja a felelősséget a vonatkozó jellegű döntésekért, ha nem is egy egész bizottság. Még a nyírást is vállalni kell. Sokszor két ágat kellene levágni, de megcsonkítják a fákat, hogy azok egy-két éven belül kipusztulnak aztán – és a haldokló fákhoz már nem kell az AMP engedélye, csak az egészségesekhez…” Megjegyzendő, hogy az ellenőrzés után a szerdai ülésen sem neveztek meg egyetlen konkrét felelőst sem."

2018. január 30., kedd

Miért lett megbüntetve a CET 30.000 lejre?

Descoperire şoc! Termoficare Oradea, amendată de Garda de Mediu pentru că a folosit vechiul cazan pe gaz fără autorizație! 
Forrás : ebihoreanul.ro

Sok váradinak biztosan meglepő a hír,mely szerint a CET-t 30.000 lejre büntette meg a környezetvédelmi hatóság.Miért?Mert engedély nélkül használta a régi kazánt.Az eBihoreanul honlapon olvasható cikkben azt is olvashatjuk,hogy a CET helyzete nem valami rózsás,mert az új turbina nem minden esetben tudja ellátni a feladatát,és ezért kell a régi kazánt igénybe venni.Ezt a módszert sokszor használták,eddig a hatóság nem tudott róla.A bírság ki lett fizetve,persze a költségvetésből.Necula igazgató azt is nyilatkozta,hogy fellebbezni fognak.

Még mindig jönnének a dalok - interjú Trifán Lászlóval

 Képtalálat a következőre: „trifán lászló”
Trifán László.Forrás : Reggeli Újság

"A Szigligeti Színház Lilliput Társulatának neve elválaszthatatlanul egybefonódik Trifán László képzőművész, bábkészítő, plakát- és díszlettervező, grafikus nevével. 2016. júniusában kiállítás nyílt az általa tervezett plakátokból, és színes alkotásait az évek során több egyéni kiállításon is megtekinthette a közönség. Trifán László 1955. december 10-én született Nagyváradon. A Metropol Group rockegyüttes tagja, a Tibor Ernő Galéria (TEG) alapító tagja. A májusban nyugdíjba vonuló művésszel beszélgettünk munkáról, tehetségről, életről, halálról." - írja Szamos Mariann a Reggeli Újságban. Teljes interjú : 

Trifán László Nagyváradon született, a Solidaritatea cipőgyár szomszédságában, ahonnan a kéttornyú templom mellé költözött a család, az egykori kenyérgyár közelébe. Nehéz körülmények között éltek, édesapja vasöntő volt, aki szabad idejében sokat tangóharmonikázott. A 2-es líceumba járt, nem volt jó tanuló, viszont a nyelveket, a franciát, az angolt nagyon szerette, különösen a rajzórákat várta lelkesen. Az olyan órákon, amik nem nagyon érdekelték, osztálytársainak rajzolgatott, például Winnetout, és gyakran bámulta az eget, a szálló madarakat. Már kisgyermekként eldöntötte, hogy nem a madarat akarja megfesteni, amint repül, hanem magát a repülést. Álmaiban a mai napig tényleg repül.
– Hogyan kezdődött a zenészi pályája?
– A Zene- és Képzőművészeti Líceumba, a rajziskolába jártam, festészetre, amikor jött a Beatles-korszak, a ’60-as évek elején. A varázslámpás rádióban hallgattuk apámmal a Szabad Európa mindenféle zenéjét. Akkor még nem volt rock-, hanem beatzene. Aztán jött a Rolling Stones, a nagy kedvenc, Mick Jagger, Keith Richards, szóval kellett egy gitár, de nem volt rá pénz. A Fő utcán volt egy gyönyörű hangszerbolt, ahol csodás illatok várták az embert, a kirakatból inspirálódtam, és végül csináltam is egyet: anyám régi ágyának deszkáit használtam fel, és ezeket fűrészelgettem el titokban. Az első produkciót a szomszédoknak mutattam meg, az ajtóban kezdtem pengetni a Beatles-dalokat. Egy családi összejövetelen derült ki aztán a turpisság, amikor apám és egy rokon alatt berogyott az ágy a megritkított deszkák miatt. Ezután viszont megenyhültek, és vettek nekem egy 330 lejes furnér gitárt. Minden buli Beatles- és Omega-slágerek előadásával telt. Én furulyáztam, zongoráztam is. A szomszédban volt egy úri család, akiknek csodás festményeik voltak, anyám házvezetőnő volt náluk. Volt egy zongorájuk, amit felnyithattam a képek megcsodálása után, és a hölgy megengedte, hogy játsszak rajta, mert látta, hogy nem csak klimpírozok. A legjobb mestertanáraink voltak. A szüneteink is zenéléssel teltek, vittem az iskolába a harmonikát, majd suli után a Körös-parton folytattuk. Grafikát a népművészeti iskolában tanultam, a mostani görög katolikus palotában. Felért egy egyetemmel. Voltak szerzeményeim ekkor már, mindig saját, egyéni dalokat akartam előadni. A legtöbbjük később sláger lett, mint például a Rum blues, a Védj meg engem, a Virágének, a Hideg hajnal.
– Milyen volt munkába állni?
– Első munkahelyem a mozivállalat műhelye lett a Rhédey-kert környékén, itt majdnem húsz évet töltöttem. Tulajdonképpen végig azt csináltam, amit szerettem, az ecset mindig a kezemben volt. Közben a România Film grafikus iskolájában kaptam szakmai továbbképzést mozi reklámgrafikából, a vállalat kérésére. Saját műhelyem volt, két-három méteres reklámpannókat készítettem az összes nagyváradi mozi számára, kézzel festettem meg például az indiánokat, de a megyei mozikat is mi láttuk el plakátokkal. Innen kért át a színház grafikusnak a ’70-es években. A mozit ekkor már kezdték felszámolni, darabonként adták el a vasat, a plakátokkal tüzeltek, a gyönyörű székeket is eltüzelték. Tragédia volt! Nagyjából száz plakátot sikerült megmentenem, és azon gondolkodom, hogy a múzeumnak átadom őket megőrzés céljából. Szerettem a művészlégkört, itt is húsz évet töltöttem el, az idei év a huszadik. Nagyon kedves számomra a Lélek Tibor rendezésében közösen színpadra vitt A három zsivány, de sokat dolgoztunk Az égig érő fán, szintén Tiborral, és a Moha és Páfrányon is. A bábszínházi munkámmal párhuzamosan mentek a koncertek, a mozivállalatnál hívtak a televízióhoz, közreműködtem a román televízió magyar nyelvű adásában, mint egyéni előadó, jelentek meg felvételeim, lemezeim. A Kortárs Színpadon írtam vagy három darabhoz zenét, nagyon szép idők voltak ezek. Ez volt a virágkorszak, a Metropol számára IS.
– Hogyan emlékszik vissza a Metropol Group éveire? Mit adott önnek az együttes?
– Ráduly Béla keresett meg, a Majomszigeten (a mostani Ady líceum előtti kis téren) volt a találka, és közölte, hogy kell nekik egy gitáros, mert elvállaltak egy komoly munkát a színházzal. Rögtön a mélyvízbe kerültem, a színpadra, Szabó Ódzsa Az ifjú Werther szenvedéseivel indult a zenészi pályafutásom. Turnéztunk is a darabbal, de közben koncerteztünk is, egybekötöttük a kettőt. Székelyföldön, Szentgyörgyön, két sportcsarnoknyi ember, Bukarestben a polivalens színpadon tízezer ember – magyarok és románok – skandálta a nevünket, igazi show-műsor volt fényekkel, füsttel, görögtűzzel. Turnék, fesztiválok egész sora következett, hazajöttem, de nem pakoltam ki, mert két nap múlva megint mentünk. A tengerparton hónapokig játszottunk. Székelyföldön akkor alig volt tévé, a magyar adás úgy ment, hogy valakinél, akinek volt, összegyűltek az emberek. Mi majdnem minden héten szerepeltünk benne, a toplista élén voltunk. A Metropol Group első lemezén, a Fehéren, öt szerzeményem szerepel.
– Megosztana egy-két személyes történetet a Metropollal kapcsolatban?
– Egy: Zilahon volt koncertünk, rengeteg ember jött el. Amikor a második szám, a Rum blues következett volna, beállt életem első szívkrízise. A számot lejátszottam, kijött a mentő, de csak egy óra múlva jöttem rendbe. Kettő: Egyik szilveszterkor táncestre mentünk Révre, két külön kisbusszal: a felszerelés egy része és a feleségek egyikben, mi meg Rádullyal meg az énekesnővel egy másikban, és mi lent ragadtunk a nagy havazásban másnap reggelig. Egy pásztornál töltöttük az éjszakát, vízzel koccintottunk.
rockmuzeumban
– Hogyan lett vége az ön számára a turnézásnak? Vége lett egyáltalán?
– Pár év múlva megcsináltuk a második lemezt, amelyen mint hangszeres szerepelek. Utána léptem ki, de az együttes újraalakult. Elhatároztam, hogy a csillogásnak vége, és holnaptól megszerzem azt, ami hiányzik az életemből. Megházasodtam, született egy lányom. De persze hívtak még, fel is léptem, csak már nem voltam tag, talán 1978-ig ment ez így. Az 1994 decemberében, egy balesetben elhunyt Ráduly Béla tiszteletére több emlékkoncertet is adtunk, melyeken én is közreműködtem. 2015 decemberében a budapesti Rockmúzeumban léptünk fel újra közösen, de a Szent László Napokon egyéni előadóként is felléptem, és a Nagyváradról elszármazottak találkozóján is jelen voltam. 2013-ban hármas jubileumot ünnepeltünk: 40 éve mutatták be Az ifjú W. szenvedéseit, akkor töltötte be 85. életévét Szabó József (Ódzsa), valamint 45 évvel azelőtt alakult meg a Metropol Group. Az eseményt a Weisz István színházfotográfus munkáiból készült fotókiállítással is megünnepeltük, aki a Metropolnak is készített plakátokat. Tavaly a Szent László Napokon az Omegával lépett fel a Metropol itt Nagyváradon, és én egészségi állapotom miatt a közönség soraiból nézhettem csupán őket. Idén lennénk 50 évesek, ezért a Nagyváradi Őszre készül egy jubileumi koncert. Szeretnék én is fellépni, állítólag jön mindenki, aki valaha a tagja volt a zenekarnak.
– Mit tartott mindig szem előtt pályája során? Volt olyan, amire nemet mondott?
– Szeretem az embereket, és nem nagyon tudok nemet mondani. A szívműtétem után ez egy kicsit változott. Nem akartam például pionír lenni, sem ifjú kommunista, meg a hajamat sem akartam levágni. Ezek miatt az iskolából a fél lábam mindig kilógott. A falusi kiszállásokat sem nagyon kedveltem a Metropollal, mert rossz volt az első benyomás, sokat kellett idegen számokat játszani, nem pedig a saját szerzeményeket, és a közönség sokszor már kora reggel be volt pálinkázva. Nem nagyon tudtam ezt elviselni, a pénzért sem.
– Mit említene meg fontosabb megvalósításaként?
– Minden nagyváradi iskolában megfordultunk Tóth Ágnes költőnővel nem sokkal ezelőttig, jó pár éven keresztül. Az én dalaim, az ő versei. Jó lett volna folytatni. Hálás és forrongó kis közönség a gyerekeké, szívesen fogadják, amit megmutatsz nekik, és őszintén reagálnak, nem hazudnak, egyszerűen nem mersz nem önmagad lenni előttük. Nagyon szerencsés vagyok, hogy az Ági verseit elénekelhettem, és hogy van egy CD is, amit 2011-ben adtak ki. Egy kedves emlék például, amikor a bábszínházban előadásra jöttek a gyerekek, és a folyosón találtak munka közben, ott faragtam a kis lámpámnál, és megnézték, mit csinálok. Elénekelték nekem a Cirmi című dalunkat. Nagyon megható volt. Ugyanakkor Kinda Péterrel, a filharmónia nagybőgősével is nagyon sokat léptünk fel együtt, duóban is, például kiállításokon, amiért szintén nagyon hálás vagyok.
– Mi az, ami visszatekintve, némi bánkódásra adhat okot?
– Talán az, hogy a mai napig nem vagyok megemlíthető zenész, Nagyváradon különösen nem. Én foglaltam össze három kötetben a város zenei életének hozzám, hozzánk köthető elmúlt évtizedeit, hogy maradjon valami valakinek, akit esetleg még érdekelhet a mi közös múltunk, a történelem, amit tulajdonképpen megírtunk. Így például a Mátza Gyula által és az általam szerzett dalszövegeket is egybeszedtem, a Metropol történetét is sok-sok képpel. Gyakran megkérdezem: ennyi lesz egy emberélet? A TEG is lassan nyugdíjba vonul, és nem lesz, ki átvegye, mert a fiatalok nem jönnek, nem kötelezik el magukat. 1991-ben nyílt meg, szörnyű lenne, ha nem lenne folytatás.
– Hogyan gondol a jövőre?
– 63 éves vagyok. Kiléptem térből és időből. Egy éve lesz márciusban, hogy megműtötték a szívbillentyűmet Temesváron, hamarosan pedig nyugdíjba vonulok. A kórházban a géppel együtt lélegeztünk, és megláttam, ahogy a nap tüzes korongja lenyugszik, és nem fájt semmi. Két év betegeskedés, gerinc- és szívműtétek után hosszú lábadozás következett, aminek a végét most kezdem érezni, kezdek visszatalálni magamhoz, érzem, hogy telítve vagyok, jönnének a dalok, a képek, a tűz még bennem van, most ért be. A szeretet bennem a hajtómotor.
– Mit szeret legjobban Váradban?
– Mindent szeretek Váradban, de úgy érzem, hogy mostanában nem rezdülünk vele úgy együtt, ahogyan régen, kezdenek elvenni belőle, és nem azért, hogy jobb legyen, hanem azért, hogy ne legyen olyan, amilyen volt."
Metropol Group zenekar 1968-ban alakult Nagyváradon, ahol a hetvenes-nyolcvanas években az egyik legnépszerűbb romániai együttesnek számított. Alapító tagjai Elekes Csaba (gitár), Sergiu Cornea (billentyűk), Tomori Pál (dob), Vajda Tibor (gitár) és Virányi Attila (basszusgitár) voltak. Későbbi tagok: Ráduly Béla dobos-énekes, Trifán László (ének, gitár, 1975-től) és Orbán András (gitár). Első hang- és tévéfelvételüket 1973-ban készítették.
Kapcsolódó kép
Forrás : eszm.ro

2019 január 19-én lett bejelentve,hogy Trifán László meghalt ...

Mesélő téglafalak: a Steiner-pékség ,vagy egy család története

Steiner Róbert 
Steiner Róbert

"Nagyvárad múltjának újabb emblematikus épülete lesz hamarosan az enyészeté. A Fő utca és a Gh. Dima utca sarkán álló egykori pékség a Steiner család több generációjának irányítása alatt a polgári Nagyvárad legmodernebb és legkeresettebb sütödéje volt a II. világháború előtt. Szállítottak kórházaknak, iskoláknak és a katonaságnak is." - írja Szombati-Gille Tamás a Reggeli Újságban..Mi csak hírből ismerjük a Steiner pékséget.A cikkben sok olyan részleteteket olvashatunk,melyeket máshol nem.Ez is mutatja,hogy a szerző alapos kutatást végzett.Sokáig nem lesz,mert lebontják az épületet.A család történetét ki tudja legjobban elmondani?Egy leszármazott,Steiner Róbert.Olvassuk el a teljes cikket '
"Az öreg téglaépület története ugyanakkor szétválaszthatatlanul egybefonódik az alapító Steiner család történetével, amely egyike annak a három nagyváradi zsidó családnak, amelyeknek sikerült együtt maradniuk és együtt túlélniük a holokausztot.
A nagyváradi önkormányzat tavaly nyáron jelentette be, hogy le fogják bontani a privatizálás után ebek harmincadjára jutott épületet. Ennek kapcsán – s kötődve a közelgő holokauszt-emléknaphoz – beszélgettünk a jelenleg Izraelben élő Steiner Róberttel, a neves pékdinasztia leszármazottjával, aki gyerekként gyakran játszott a naplójáról híressé vált Heyman Évával, és besegített az édesapja és nagybátyja által vezetett pékségben. Róbert mindössze 11, nővére, Márta pedig 15 éves volt, mikor családjukkal együtt gettóba hurcolták őket.
Arra kértük, elevenítse fel a pékség életével, működésével kapcsolatos gyerekkori emlékeit. „Az üzletbe a bejárat a Fő utcáról nyílt, a Papp-Váry Elemérné (ma Gh. Dima) utcai nagykapun a lovaskocsik jártak ki-be. A cégnek volt egy lovaskocsi flottája kenyérkihordásra. Az üzletből egy szűk folyosó vezetett a pékségbe. A felszerelés valóban különlegesen modern volt. Az üzlet főbejárata felett a cégtábla azt jelezte: Steiner Victor Gőzsütöde. Ő apám nevelőapja volt” – mondta el kérdésünkre Steiner Róbert.

A polgári Várad legmodernebb péksége

„A gőzsütöde azt jelentette, hogy nem a kemencékben égett a tűz, hanem a műhelyen kívüli kazánban, ahonnan a hőt csövekben a gőz vitte át a kemencékbe. A bejárattól jobb kézre eső falon három sor kemence volt egymás fölött. A legalsó kemencék előtt egy négyszegletes gödör volt, ahová egy lépcsőn lépett le a pék, hogy pont szemben álljon a kemencével. Nagyon hosszú nyelű lapáttal tették be a kenyeret a kemencébe, és hirtelen mozdulattal húzták ki. Gyerekként mindig attól féltem, hogy ha nem vigyázok, belém döfhetik a hosszú nyelet. Két turnusban dolgoztak a munkások, és épp a fentiek miatt apám csak az esti turnusban engedte, hogy forgolódjak a pékségben, mert akkor kisebb volt a zűr. A kenyeret kis kerek és ovális, vesszőből font kosarakban sütötték. A gőzsütödében nem volt veszély, hogy a vessző lángra kapjon. Minden kosár fenekébe egy cédulát kellett tenni a cég nevével, írással lefele, ami aztán a kenyér tetején jelent meg. Unokatestvérem és én órák hosszat raktuk a cédulákat. Az udvarnak egy fedett terében dolgozott egy kosárfonó bácsi. Csoma Sándornak hívták. Vakációkban órák hosszat ültem mellette és néztem, hogy fonja a kosarat. Ő pedig csinált nekem mindenféle kis játékszereket” – emlékezett vissza.
A Steiner-pékségnek fénykorában ötven alkalmazottja volt. Ebbe nemcsak a pékek tartoztak, hanem a kiszolgáló segédek, hivatalnokok, kocsisok, kifutófiúk is. „És persze volt a kosárfonó bácsi, egy asztalos és a cigány Flescher bácsi, aki valamilyen módon önálló volt, és szükség esetén egész munkacsoportot hozott magával – például, amikor hatalmas fahasábokat kellett feldarabolni egy gépfűrésszel. A legnehezebb periódusban egyszer anyám úgy döntött, hogy Flescher bácsi, a cigány az egyetlen ember, akiben meg lehet bízni, és felkényszerítette az ebédlőnkbe velünk ebédelni, ami persze hallatlan dolog volt. Háború után anyám nagyon csalódott benne, mert hallotta, hogy miután elvittek bennünket, a mi lovainkkal szállította el a felhasábolt fát” – mesélte Steiner Róbert.
A szűk Steiner család: Róbert, Márta és szüleik
A szűk Steiner család: Róbert, Márta és szüleik

A Steiner családról

„Steiner Victor, az apám nevelőapja, egy pék dinasztiából származott, és úgy látszik, hogy a dolog a génjeiben volt. Valódi fia, Guszti, aki nem maradt a családi cégben, nagyra vitte mint cukrász Olaszországban. Mussolini kitüntette. Háború után kivándorolt Amerikába, és ott is sokra vitte. Victor testvére, Gyula bácsi, a pék világszövetség alelnöke volt. Kilencvenedik születésnapján az egész világról kapott gratuláló sürgönyöket. Apám mostoha unokatestvérének, Elemérnek, egy nagyon híres, hatalmas cukrászdája volt Budapesten. A hirdetése ez volt: Steiner keksze a kekszek rexe. Steiner Bandinak pékipari felszerelési cége volt” – mesélte Róbert.
„Ami érdekes, hogy apám és Sanyi nagybátyám örökölték a pékgéneket nevelőapjuktól. Amíg együtt dolgoztak, Sanyi bácsi volt a nagy pékszakértő, és apám inkább a külügyi dolgokkal foglalkozott. De amikor egyedül maradt, kiderült hogy neki is a szakma a vérében van. Mikor az ujjai között felmorzsolt egy kis lisztet, mindjárt tudta, hogy mennyi vizet kell hozzátenni. Ez minden zsák lisztnél változott. És úgy látszik, hogy ezt nem minden pék tudta” – fogalmazott.
A közös útlevél, amellyel átléphettek a határon
A közös útlevél, amellyel átléphettek a határon

A siker titka

A pékség olyannyira fontos szerepet töltött be a váradi közélelmezésben, hogy még a háború alatt is működhetett, egészen a legvégső időkig, megszűnése ugyanis olyan mértékű kenyérhiánnyal járt volna, amelyet nem engedhettek meg maguknak a hatóságok. „Volt néhány fióküzletünk. Szállítottunk az összes fűszerüzletnek a városban és a környéken, a katonaságnak, nevelési intézményeknek – többek közt a paszulyvári görögkeleti papneveldének is, melynek gondnoka, Gheorghe Mangra később döntő szerepet játszott a megmenekülésünkben” – magyarázta Steiner Róbert.
„Azt hiszem, hogy a siker egyik fő oka az volt, hogy Victor szigorúan befogta a gyerekeket a munkába – két édes- és öt nevelt gyermekét. Mesélték az apám legkisebb húgáról, Vali néniről, hogy ő kiszolgált az üzletben; mikor bejött egy osztálytársa vásárolni, szégyellte magát, és hangosan megkérdezte: Mennyibe kerül ez és ez nálatok? A városban az a vicc járta, hogy az öreg Steiner, ha nem tud más munkát adni a fiainak, akkor átrakatja velük a tüzelőfát az udvar egyik sarkából a másikba.”
A Steiner-pékség Fő utcai homlokzata
A Steiner-pékség Fő utcai homlokzata

Családfő nélkül

Róbert édesapját és nagybátyját 1942 nyarán munkaszolgálatra vitték, várad zsidóságának színe-javával egyetemben. Ekkor a két feleség vette át a pékség irányítását, akik gyermekeiket is szigorúan bevonták a munkába. A kicsiknek – beleértve Róbertet is – iskola előtt a kenyereket kellett házhoz szállítaniuk. „Ezt pék zsargonban úgy hívták, hogy gájba járunk” – mesélte. „Egyáltalán nem volt erre szükség. De anyánknak elvei voltak. Azt mondta, hogy az nincs rendjén, hogy a gyerekek apja a fronton van, és ők meg se érezzék. Mintha nem éreztük volna meg!” – tette hozzá.
A gyermekek buzgón vetették bele magukat a munkába. „Az egyik családnál, ahova kenyeret szállítottam, volt egy kutya, aki előtt ha fölemeltek egy kockacukrot, akkor két hátsó lábára állt, és jött a cukor felé. Én ezzel órák hosszat el tudtam szórakozni” – mesélte. „Akkoriban természetesnek tűnt, hogy besegítünk a pékségnél. Csak később, mikor már magam is apa voltam, valaki megkérdezte, hogy én ma küldeném-e a tizenegy éves lányomat reggel kenyeret kihordani, és akkor valóban megdöbbentem”– emlékezett vissza.
Róbert édesapjának munkaszázadát a Gomelig vonaton vitték. Ott leszálltak, és szekerek elé fogták őket, hogy lovak helyett húzzanak. „Apám és nagybátyám mindjárt jelentkeztek a parancsnokságon, mondván, hogy pékek, és ők akarnak a század szakácsai lenni. Így is lőn. Aztán apám flekktífuszt kapott és kórházban (azaz istállóban) feküdt, míg bátyját továbbvitték a századdal. Többé nem is találkoztak” – mesélte.

Merőkanállal Ukrajnában

„Apám, mint szakács, arról lett híres, hogy nála nem volt protekció. Mikor a levest osztotta, a kondérba nézett, hogy ne lássa, kinek osztja az adagot” – mondta el lapunknak Steiner Róbert. „Egyszer, mikor rá került a sor a levesosztásnál, dr. Deutsch Elemér nőgyógyász, aki igen pajkos volt, odasúgta a kondérba bámuló apámnak, hogy »kutykurutty«. Mivel apám is csak földi halandó volt, a merőkanál akaratlanul is mélyebbre merült, ahol sűrűbb volt a leves. Ezt egy bajtárs kifigyelte és megkérdezte Elemértől, hogy mit mondott a szakácsnak, s ő elárulta. A bajtárs úgy vélte, ezt neki is érdemes kipróbálni, s legközelebb, mikor rá került a sor a levesosztásnál, azt mondta apámnak, hogy »brekeke«. Apámból és a körülállókból erre mind kitört a nevetés. Ezt a sztorit csak jóval apám halála után tudtam meg egy barátjától.
Apám sosem mesélte, hogy Ukrajnában rendkívül emberségesen viselkedett, mint szakács. Csak közvetlenül a gettó előtt Molnár Vili, a zsidó kórház igazgatója mondta neki, hogy nem kell szökésre gondolnia, mert szerveződik egy vonat (a Kasztner-vonat), és apámnak, valamint a családjának biztosítva van rajta a helye, ukrajnai viselt dolgai miatt. Jó, hogy nem hallgattunk rá” – fogalmazott.

A kóser uniformis

„Végül is apám dr. Juhász Attila századába került tiszti szakácsként. Ez a Juhász Attila igen jámbor ember volt, és rém rendesen bánt a zsidókkal általában, és apámmal különösképpen; sőt, fő bizalmasává vált. Volt egy törvény, hogy akinek a testvére elesett a fronton – s ez áll nagybátyámra is –, azt hazaküldik szabadságra. De ezt a zsidókkal sohasem tartották be. Juhász Attila adott apámnak egy menlevelet, amelyen elfelejtette feltüntetni, hogy zsidó, és adott neki kóser magyar katonai egyenruhát. Mikor egy vasútállomáson várta a kapcsolatot egy vendéglőben, sírva fakadt. Egy magyar katona kóser kereszténynek vélte, átölelte, és azt mondta: Bajtárs, ne sírj. Számodra már mindennek vége van. A határról sürgönyt küldött, hogy jön haza, de a sürgöny csak egy nappal azután jött meg, hogy ő már hazaérkezett. Így nagy volt a meglepetés és az öröm” – mesélte Steiner Róbert.

Jelek

A megnyugvás azonban nem lehetett hosszú életű a Steiner család számára. Mikor arról kérdeztük, lehetett-e sejteni a közelgő tragédiát, voltak-e értesüléseik arról, hogy mi történik a zsidósággal Európa más részein, Steiner Róbert megosztottságról számolt be. „Mindenki úgy tett, hogy nem tud semmit. De jöttek a lengyel menekültek és mesélték a borzalmakat, jiddisül. De ezt a nadrágos zsidók a Körös bal partján (a Monarchiához hű, asszimilálódott neológ zsidók – szerz. megj.) nem hitték. Csak az ortodoxok, a Körös jobb oldalán hittek nekik, mert azok egymás között is jiddisül beszéltek. Anyám viszont a nagypiac környékén nőtt fel, és ott sok ortodox barátnője volt. Egyszer, mikor látogatóba ment, pont ott voltak a lengyel menekültek és mesélték a borzalmakat. Anyám minden szavukat elhitte, és aztán ehhez tartotta magát” – mesélte.

Kupfer doktor áljárványa

1944. március 19-én a német hadsereg megszállta Magyarországot. Másfél hónap sem telt el, és a Steiner családot a nagyváradi gettóba hurcolták. Az Ullmann-palotába kerültek, ahol tizenkettedmagukkal kellett osztozniuk egyetlen szobán. Róbert édesapja megjárta a Dreher sörgyárban felállított kínzókamra borzalmait. A családot végül a dr. Kupfer Miksa nőgyógyász által kitalált flekktífuszjárvány mentette meg a deportálástól.
„Dr. Kupfer nőgyógyásznak támadt egy zseniális ötlete, és teremtett egy ál flekktífuszjárványt, azt remélve, hogy karantént fognak elrendelni a gettóban, és leállítják a deportálást. De a magyaroknak nem volt probléma flekktífuszos betegeket a gázkamrába küldeni, mikor az egészségeseket is oda küldték. A deportálások tehát folytatódtak, viszont a tífuszkórházat rövid időre ott hagyták. Valószínűleg a hatóságok azt a benyomást akarták kelteni a lakosságban, hogy a jogállam némi csökevénye még be van tartva” – mondta Steiner Róbert. Édesapja – az ukrajnai munkaszolgálaton szerzett tífusz-immunitására hivatkozva – szakácsként került a kórházba és elérte, hogy családját is bevihesse. Itt találkoztak újra rég nem látott ismerőseikkel: Zsolt Bélával és feleségével, Ágnessel.

Emlékek Heyman Éváról

Zsolt Béla korának legismertebb publicistái közé tartozott. „A háború éveiben szinte nemzeti intézményszámba ment. Helyzetelemző írásai tartották a lelket a magyar zsidóságban és a liberálisokban” – emlékezett vissza. Feleségének előző házasságából volt egy lánya, Éva, akit a háborús időkben írt naplója miatt a magyar Anne Frankként emlegetnek. 13 évesen pusztult el Auschwitzban. A kislánynak a Tikvah Egyesület támogatásával 2015-ben szobrot emeltek a nagyváradi Rhédey-kertben, azon a helyen, ahonnan 1944. május 24. és június 3. között naponta mintegy 3000 embert deportáltak Auschwitzba.
A vészkorszak előtti időkben Éva nagyszüleinél lakott, a Steiner család szomszédságában, és a gyerekek gyakran összejártak.
„Heyman Éva nagyszüleinél, a Rácz patikuséknál élt, a Schubert utcán, alig egy saroknyira tőlünk. Velünk szemben, a Dima utcán, a Klobusicki-házban lakott Kecskeméti Bandi, a mi gyerekorvosunk, az Éva nagybátyja. A Klobusicki-háznak csodás nagy kertje volt (ma már nem létezik), fákkal és bokrokkal, és ott bújócskáztunk, a Steiner gyerekek, Kecskeméti Marica és Heyman Éva. A széder estéket Márta és én Kecskemétiéknél töltöttük, Rácékkal és Évával. Mikor Márta harmadik elemibe és én még óvodába jártam, Márta megtanított a má nistánára (dal, melyet a széder estén a gyerekek szoktak énekelni – szerz. megj.). Legnagyobb megrökönyödésemre Évát kérték meg, hogy mondja el a szöveget, pedig előírás szerint a legfiatalabbnak kell elmondania, és az én voltam” – idézte fel Évával kapcsolatos emlékeit Steiner Róbert.

Anyai ösztönök

„Mikor Kupfer doktor meghallotta, hogy Zsolt Béla a váradi gettóban van, felkereste és azt mondta, hogy nemzeti kötelességének tartja, hogy próbálja megmenteni a kórházon keresztül. Éva még megemlíti a naplójában, hogy Bélától hallotta, hogy van egy ilyen terv. De mire megtudta, hogy ez rá nem vonatkozik, a napló már Marcsánál volt, és így nem tudjuk, hogy hogyan reagált erre. De el tudom képzelni” – mesélte Steiner Róbert. „Az első napon a kórházban anyám találkozott Ágival, és kérdezte, hogy hol van Éva. Éva egész életében a nagyszülőkkel élt, és úgy gondoltuk, hogy legjobb lesz, ha velük megy. Erre anyám azt válaszolta: Ági, azt hiszem, hogy ezúttal az anyai ösztönöd cserben hagyott. Ilyenkor a gyereknek az anyja mellett a helye.
Aztán Zsolték megszöktek, s a Kasztner vonattal Svájcba kerültek. Háború után hazajöttek, és Kupfer ellen keresztes hadjáratot indítottak, amiért nem mentette meg Évát. Zsolt egyik könyvében vörös ördögnek nevezte Kupfert, és be is perelték. Ági levélben kérte meg apámat, hogy tanúskodjon Kupfer ellen a perben. Anyám írt választ neki, és levelében felemlítette találkozásukat a járványkórházban. Mikor anyám felolvasta a kész levelet a családi reggelinél, apám megjegyezte: Ezt a levelet nem fogja Ági kirakatba tenni” – idézte fel Steiner Róbert.

A bűnbak pszichológiája

A holokauszt túlélői gyakran bűntudatról számolnak be, amiért ők maguk életben maradtak, míg mások – szüleik, barátaik – elpusztultak. Mikor arról kérdeztük, hogy családjában vagy ismeretségi körében tapasztalt-e hasonlót, illetve beszéltek-e erről, Steiner Róbert a bűnbakkeresést említette meg általános jelenségként.
„A bűnbak pszichológia kíséri az emberiséget a törzsi társdalomtól fogva, a görög tragédián keresztül a szovjet kirakatperekig. A bűnbaknak hasonlítania kell hozzám, de különböznie is kell abban, hogy természetfeletti erőkkel is rendelkezett, ami abban nyilvánult meg, hogy volt ereje megmenteni embereket. Azok, akik megmentették magukat Kupfer által, és sorsukra hagyták szeretteiket, Kupfert választották bűnbaknak. A Zsolt pár az iskolapéldája ennek a teóriának, de könyvemben más példát is hozok. Kasztner is ennek a tünetnek lett áldozata” – vélekedett.
„Azt is leírtam a könyvemben, hogy apám könyörgött a bátyja özvegyének, hogy a gyerekeivel együtt jöjjön velünk, de ő megmakacsolta magát, és azt mondta, hogy ha apám annyira segíteni akar, kísérje el a deportálásba. A családunkban ez bornírtságnak lett elkönyvelve. De nekem az a véleményem, hogy itt egy rég elnyomott keserűség nyilvánult meg”– tette hozzá Steiner Róbert.
„A gettóban az anyám eszelősen hajtogatta mindenkinek, hogy menekülni kell. Derék szomszédjaink azt mondták neki, hogy demoralizálja az egész gettót, aki szökni akar, szökjön, és fogja be a pofáját. Ezek után a mi családunkban nem volt bűntudat azért, hogy mi megmenekültünk és ők nem” – fogalmazott.

A túlélés receptje

A Steiner családnak egy Kupfer doktor által szerzett értesülés nyomán végül sikerült megszöknie a gettóból, mielőtt a tífuszkórházat felszámolták volna. Külső segítséggel – a görög katolikus szeminárium gondnoka, Gheorghe Mangra hozzájárulása – és számos vesztegetés révén sikerült átszökniük a határon, Romániába. A gyerekek azonban elszakadtak szüleiktől, és végül külön-külön letartóztatták őket illegális határátlépésért. A szülőknek sikerült elkerülniük a börtönt, a gyermekeknek viszont nem. Hatalmas lelki erőbe és hosszú hónapokba került, mire a családot sikerült újra egyesíteni. Végül néhány kényszerű kitérő után Izraelbe emigráltak.
A túlélők elmondásaiból gyakran úgy tűnik, hogy nemegyszer a vakszerencse döntött élet és halál között a vészkorszakban. A Steiner család azon nagyon kevesek közé tartozott, amely együtt tudta átvészelni az eseményeket. Mikor arról kérdeztük, többön múlott-e ez, mint a szerencse, illetve van-e receptje a túlélésnek, Steiner Róbert a következőket válaszolta: „Persze, a szökés minden stádiumában lebukhattunk volna, és merő szerencse volt, hogy ez nem történt meg. De nem hagytunk semmit a vakszerencsére. Anyám egész idő alatt hajtogatta, hogy szökni kell, és rágta az apám fülét. Apám hihetetlenül realista volt. Amíg nem lehetett semmit sem csinálni, addig nem csinált semmit. Amikor viszont alkalom nyílt, zseniálisan működött. Hogy az egész család együtt maradt, nem véletlen egyáltalán. Mikor apám hallott a flekktífusz kórházról, elment a gettó alparancsnokához (akivel előzetes ismeretsége volt) és mondta, hogy ő akar a kórház szakácsa lenni. Neki már volt flekktífusza, és ő immunis. Az alparancsnok azt mondta: – Maga maradhat, de a család nélkül. Apám erre azt válaszolta, hogy köszönöm szépen, akkor inkább nem, és már indult el. Erre az alparancsnok: – Nézze, ez hatályomon kívül van; de még megbeszélem a parancsnokkal. És az beleegyezett. Mesém folyamán sok olyannal találkoztam, aki gondolkodás nélkül maradt volna egyedül is. Szüleimnek az volt az elve, hogy a családnak minden körülmények között együtt kell maradni. És, mint említettem, merő véletlenségből nem buktunk le.”
A Steiner-pékség Dima utcai oldala
A Steiner-pékség Dima utcai oldala

A pékség utóélete

Az egykori nagyváradi pékség, a Steiner család emigrációját követően, a kommunizmus alatt is eredeti rendeltetésének megfelelően pékségként működött, de már korántsem a hajdani színvonalon. A forradalom után a Pamora Rt. tulajdonába került, amelyet később csalárd módon becsődöltettek, a részvénytársaság tulajdonában levő ingatlant pedig átjátszották egy magánszemély tulajdonába.
Időközben a 2000-es évek elején Róbert nővére, Steiner Márta visszaigénylési kérvényt nyújtott be az épületre, amelynek Bukarestbe való továbbítását 2006-ig késleltették a helyi hatóságok. A természetbeni visszaszolgáltatást már eleve elutasították, holott nemcsak magánszemélyek, hanem az állam is részvényese volt a Pamorának, és a saját részéből visszaadhatta volna. Anyagi jóvátételről a mai napig sem érkezett érdembeli válasz Bukarestből. A visszaszolgáltatási procedúrát jól bevált módszer szerint évtizedekig húzták, mígnem a visszaigénylő örökös, Steiner Márta körülbelül egy évvel ezelőtt elhunyt. Ha bárkinek is ez volt a számítása, annak csalódnia kell, mert a hagyaték rendezését Márta halála után fiai, Amnon és Yoram vették át."

Steiner Róbert (jelenlegi nevén Reuven Tsur) 1932-ben született Nagyváradon. 1944 tavaszán családjával együtt gettóba zárták, ahonnan néhány hét múlva kalandos úton Romániába szökött. Nagyvárad felszabadulása után ide tért vissza, majd rövid budapesti tartózkodást követően Izraelbe emigrált. A Tel-Aviv-i Egyetem héber tanszékének professzora lett. Vendégprofesszorként tanított a Columbia Egyetemen és a Lancasteri Egyetemen is. Számos nagy visszhangot kiváltó irodalomelméleti és irodalomtörténeti mű szerzője. Magyar, angol, francia, spanyol költők verseit fordította héberre. Családja túlélésének történetét Menekülés a gettóból című könyvében örökítette meg, amely 2005-ben jelent meg a Noran Kiadó gondozásában. A szakterületén elért kiemelkedő teljesítményéért és a nemzet kultúrájához való hozzájárulásáért 2009-ben az Izráel-díjjal tüntette ki Simón Peresz államelnök (ez a Kossuth-díj izraeli megfelelője – szerz. megj.).

A Városháza letette a "fejszét" - Ideiglenesen letiltották a favágást

Mintea de pe urmă: Primăria Oradea a sistat tăierile de arbori până la noi ordine (FOTO) 
Forrás : ebihoreanul.ro

A Bălcescu parkban végzett fairtás botrány hatására a Városháza etette a " fejszét". Ideiglenesen letiltották a favágást és a lombtalanítást.Ezt a jó hítr olvashatjuk az eBihoreanul honlapon.Azt is olvashatjuk,hogy volt akinek megengedte a park adminisztrátora,hogy szedje össze és vigye el a kerítés tövében megmaradt kisebb fákat,gallyakat.

Florin Birta alpolgármester kénytelen volt intézkedni,mert rezeghet a nadrágja. Ugyanis az ő jóváhagyásával történt a fairtás.Ha most igazságos intézkedés történik,akkor többen kerülhetnek kényelmetlen helyzetbe.Nem csak a Bălcescu parkban nem lehet fát vágni,hanem az egész város területére érvényes a tiltás.

 
 
 
 
 
 
 
 
Fotó : Bihoreanul

Ki a felelős a Rhédey kerti fairtásért?

Parcul politrucilor: BIHOREANUL vă arată cum a fost transformat parcul Nicolae Bălcescu în 'jucăria' unei firme de partid (FOTO) 
Forrás : ebihoreanul.ro

Az eBihoranul helyi lapban megjelent egy cikk,melyben megismerhetjük a Rhédey kertben végzett fairtást,mely a Bălcescu park végét jelentheti.Nagyon bátor volt Florin Ciucaș újságíró,mert a fairtás hátterét jól megvilágítja.A hosszú cikkben megismerhetjük,kik játszottak döntő szerepet.A háttérben megbúvó személyeket nagyon érzékenyen érintette.Lehet arra számítottak,hogy a váradiaknak fel sem fog tűnni a fairtás.Évtizedek óta elhanyagolt volt a Bălcescu park.A cikkben megjelenik Florica Sălăjan,akiről sokat nem tudunk,csak azt,hogy a PDL-ből kilépett,most a PNL tagja és a park adminisztrátora..Miért menekül a válaszadás elől Ilie Bolojan?Áthárít minden felelősséget másokra.Előbb vagy utóbb választ kaphatunk, ha kapunk.A kárt nem lehet  megfizetni,mert ha kevés fa maradt.Lehet gondoskodnak arról,hogy azok is eltűnjenek.Nem lehet tudni meddig lesz hatalmon a jelenlegi vezetés.Azt sem tudjuk milyen terveket akarnak még véghezvinni.Sok váradi nem érti a helyzetet,mert az elkövetők a sötétbe dolgoztak.

Dicséretes a cikk szerzőjének a mentalitása.Cikkét sokan olvasták és fogják olvasni.Nagyon nekiment Bolojan polgármester úrnak.Remélem nem esik "baja".Kedvenc parkunknak vége lesz?Temélem nem!

2018. január 29., hétfő

Új információk a vasárnap délután történt halálos villamos balesetről

Új információk a vasárnap délután történt halálos villamos balesetről az Olaszi parknál..Az egyik szemtanú írt az Egy Váradi Facebook oldalnak,melyet most közlök :

1. nem 50 éves hanem 61.
2. nem sietett, hanem a leszálláskor történt a baleset. 
3. a férfi piás állapotban volt 

4. a villamos megmozdult technikai problémák miatt , a férfi alá zuhant. Legyenek szívesek igaz szavakat írni és azután posztolgassanak. Tudom mi történt, mert tanú voltam és szomszédom a halott" 


Az Egy Váradi blogban megjelent cikkben megjelent információkat a helyi sajtótól vettem át.Ha ők tévedtek,akkor én is.Köszönet az információkért!

2018. január 28., vasárnap

A NAC csak CAO lett ?

 
NAC embléma.Forrás : sites.google.com 

"Feltámadt a Nagyváradi Atlétikai Club, amely a Nagyváradi Városi Sportklubbal együttműködve kezdi meg szereplését a Liga 5-ben." - írja a Krónika. 

A cikkből azt tudjuk meg,hogy a céljuk,olyan csapat legyen Nagyváradon mint amilyen volt a NAC.A Bihar FC már a múlté,mert sokat kérnek érte.A csapatot bejegyezték,de a dicsőség listát nem sikerült megszerezni.Sok sikert mondhatnám,de nem tudom mondani,mert nem NAC,hanem CAO.Teljes nevén Club Atletic Oradea.A NAC játékosai között sok volt a magyar,vagy magyarosított focista.A szurkolóktól nem is beszélve.Nincs egy szó magyar nyelven a klub honlapján.A Facebookon is román nyelven lehet hozzászólni.A valóság az,hogy rosszul esik,mert nincs egy jó gesztus a váradi magyarság felé.Hála a néhai diktátornak,1977-től Nagyvárad román többségű város lett.

Mit kell tudni az új CAO csapatról? A honlapjukon több információt olvashat, csak román nyelven ?
 
 
Több információ : caoradea.ro 

CAO - Club Atletic Oradea fényképe. 
CAO logója.Forrás : Club Atletic Oradea Facebook

Facebook oldal : CAO Facebook 

Ez csak egy személyes vélemény.Bajnokcsapat Nagyváradon?Nagyon jó volna. Hogyan?A magyarázat nagyon homályos.Sok millió eurót honnan teremt elő a vezetés?Bár sikerülne a nagy projekt ...

Morbid tréfa : Nicolae Ceaușescu szenté avatása és a román nemzet ősei 30.000 évesek


 
Forrás : mediafax.ro 

Nicolae Ceaușescu 100-ik évfordulóját ünnepelték meg a diktátor szülővárosában Scorniceștien.Sok rajongója találkozott annál a háznál amelyben született Nicolae Ceaușescu.Nincs ebben semmi különös,mert demokráciában élünk.Ez is belefér,ha toleránsak vagyunk.Az más,hogy a néhai diktátor az ellenségeinek nem kegyelmezett.Sok tízezren, százezren tapasztalhatták a kommunista rendszer kegyetlenkedéseit. Nagyon sok az áldozatok száma.A rendszer haszonélvezői a mai napig visszasírják az " Aranykorszakot".Ha nem volt a Szeku kliense,nem tudja elképzelni,milyen volt egy kiadós verés.Erről valahogy "elfelejtenek" beszélni.

Mediafax részletesen beszámol mi történt Nicolae Ceaușescu 100-ik születésnapján.Hangzatos beszédeket hallgattak meg a részvevők, mintha jelen lett volna Nicolae Ceaușescu.Morbid tréfának veszem azt a határozatot,mely szerint szenté akarják avatni Nicolae Ceaușescu elvtársat.Ezt olvassuk a cikkben:

"Ungureanu nu s-a oprit cu propunerile şi a cerut nici mai mult, nici mai puţin decât canonizarea lui Nicolae Ceauşescu, la 100 de ani de la naştere."

A másik morbid tréfa ,román nemzet ősei 30.000 évesek,vagyis itt éltek.A kommunista propaganda nagyon sikeres,még most is.A történelem könyveket alig módosították,mert megfelel a nemzeti identitásnak.A román nép létrejöttének 4 verziója van.Eddig egyiket sem tudták egyértelműen bizonyítani.Maradt a régi kommunista történelem,melyet világszinten nem tudtak igazolni.Ezt olvassuk a cikkben : 

„Ne aflăm în locul acesta pentru a cinsti memoria celui mai de seamă om politic al poporului român din toate timpurile. Este cel mai mare şi cel mai de seamă, chiar din cei 30.000 de ani de când avem cunoştinţă despre poporul nostru. Mai mare decât toţi ceilalţi din această epocă pentru că dumnealui a fost conducătorul care a obţinut cele mai mari rezultate pentru întreaga populaţie a ţării."

Fotók
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Forrás : mediafax.ro

Villamos alá esett és meghalt egy férfi Nagyváradon

 
Fotó: Facebook / Info trafic jud. Bihor

"Meghalt egy ötven év körüli férfi Nagyváradon, aki vasárnap délután a villamos alá esett a Rogériusz negyedben, a volt olaszi temető melletti megállónál.

Szemtanúk szerint a férfi sietett a villamos után, hogy elérje a szerelvényt, de megcsúszott a járdán és a jármű hátsó része alá zuhant. Helyszíni információk szerint az áldozat súlyosan megsérült, a helyszínre kiérkező mentők jó félórán át próbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. "
Forrás: Maszol

Videó : Bihoreanul Facebook 

A halálos baleset vasárnap délután 15,40 perckor történt.A villamos elindult,a 61 férfi a villamos alá került,amely pár méteren keresztül vonszolta maga után - olvasható az ebihoreanul cikkben.

Bővebben m.ebihoreanul.ro

2018. január 25., csütörtök

Repedezik a gránit a Szent László/Kishidon

 
Forrás : bihorel.ro 

Bihoreanul blogja a Bihorel írja,hogy repedezik a gránit a Szent László/Kishidon.Alig bírt ki két évet,több repedés látható,melyek napról napra nagyobbak lesznek.Ez azt jelenti,a szlovák cég román módszerrel dolgozott.Nem kell felháborodni,mert van garancia,csak ki kell várni mikor javítják ki..A Bihorel köztudottan pamflet blog,de az öt fotó a repedéseket mutatja.A Városházán foghatják a fejüket. Vegyenek szilikont mint a Szent László térren tették,és tömjék be a repedéseket '
 
 
 
 
 
Forrás : bihorel.ro 

11 fát vágtak a ki a volt Hadapródiskola/Körösvidéki Múzeum udvarán

'Drujbofonie' molipsitoare! În curtea noului Muzeu, vecin cu parcul Bălcescu, au fost puşi la pământ 11 copaci (FOTO) 
Forrás : ebihoreanul.ro 

11 fát vágtak a ki a volt Hadapródiskola/Körösvidéki Múzeum udvarán - írja az Bihoreanul internetes oldala.A lap "Druzsbofonie-nek" nevezi a sorozatos fakivágásokat.A lap utánajárt miért vágtak ki 11 fát.A válasz szerint veszélyt jelentettek a látogatók épségére.A valóságban csak 7 fát kellett volna kivágni.Orlando Balaș és Florin Budea természetvédők tiltakoztak a sok fakivágások miatt.Nézze meg a fotókat ' 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Forrás : ebihoreanul.ro