Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2017. október 4., szerda

Orbán Viktor volt a díszvendég

orban viktor 1 
"Magyarország miniszterelnöke Orbán Viktor adta át hivatalosan a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) új épületét tegnap. Az átadásra a tanévnyitó ünnepség után került sor." - írja Vincze-Nagy Anikó a Reggeli Újságban.Teljes cikk :

"Idén október 2.-án nyitották meg a tanévet a PKE diákjai számára a nagyváradi újvárosi református templomban. Az ünnepséget Szomor Abigél, egyetemi lelkész köszöntő beszédével kezdték meg. A prédikátor az Istenbe vetett hitre alapozta ünnepi szavait, rámutatva arra, hogy a PKE diákjainál nem csak a szellemi, hanem a lelki fejlődés is fontos szerepet játszik tanulmányaik során. A köszöntőbeszéd után a PKE rektora, Pálfi József mondta el a jelenlévőknek milyen fontos célért is állnak ki együtt, éspedig amiatt, hogy Nagyvárad egyetlen magyar egyeteme fennmaradhasson, és nevelhesse azt az új generációt, amely bizalmát az egyetembe veti és a magyar jövő zálogának része. Az elmúlt években sokat megélt az egyetem, a teljes vezetőséget lecserélték, valamint több módosítás volt a tanítási módszerben, tanrendben is.

A rektor beszédét követően az első évesek, azaz a gólyák fogalomtétele következett, amely által hivatalosan is az egyetem „polgáraivá” avatták őket. Az első éveseket a Csillagocska Alapítvány ifjú népdal és népzene csoportjának ünnepi műsorával köszöntötték.
Az évnyitón felszólalt Tőkés László a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke is, aki felhívta a figyelmet arra, milyen fontos az, hogy magyar diákok, magyar nyelven tanulhatnak Romániában. Azt is hozzátette, hogy a PKE története egyaránt tekinthető sikertörténetnek és kálváriának is, ha arra gondolunk min is ment keresztül az egyetem az elmúlt években, de a „mélyrepülést” után is szilárd alapokon áll az egyetem.
orban viktor 2
Kató Béla a Sapientia Alapítvány elnöke és Kelemen Hunor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is köszöntötte a jelenlévőket. A Sapientia Alapítvány egyébként az összes, a magyar állam által támogatott egyetemet felügyeli határon túl. A PKE-n tanulni Kató Béla szerint egy kegyelmi időszakot jelent, ahol minden feltétel meg van teremtve a sikeres oktatáshoz. A tanévnyitón az egyetem kórusa is bemutatta tehetségét, Kovács Gábor karnagy vezetésével.
Az egyetem díszvendégeként Nagyváradra látogatott Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, aki köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelve azt, hogy a PKE nemcsak egy magyar de azon felül egy keresztény egyetem is, és a jövőbeni támogatásáról is biztosította egyúttal az egyetemet.
orban viktor 3
A tanévnyitó ünnepség után a vendégek átvonultak a PKE Sulyok utcai épületéhez, hogy ott sor kerüljön a hivatalos, ünnepi átadásra is. Az épület egyébként már év elejétől használatban van, de mindeddig nem adták át formális keretek között. Nagyon sokan voltak kíváncsiak az eseményre, és a magyar miniszterelnökre is, aki szívélyesen fogadta a nagyváradi „rajongókat” Az ünnepségen Isten áldását kérte mind az épületre mind a benne dolgozókra és tanulókra a magyar történelmi egyházak több vezetője is, így Böcskei László római katolikus megyéspüspök, Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Adorján Dezső evangélikus püspök valamint Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke. Ezt követte az átadás melyen Pálfi József a PKE rektora közösen Orbán Viktor államelnökkel vágta el a nemzeti színű szalagot, ezzel hivatalosan is átadva az épületet az itt tanulóknak és itt tanítóknak."
Forrás : reggeliujsag.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése