Ács Tibor színművész (1944–2017) Fotó: Szigligeti Színház
"Ízig-vérig színész volt, és ízig-vérig váradi. Talán az utolsó bohém, akinek a színpad volt az élet, aki szerette a bort és az asszonyokat, és az asszonyok szerették őt. A színpadon a művészt, az utcán, a piacon, a vendéglőben az embert szerették, bár aligha lehet e kettőt különválasztani. Polgár volt, amikor elvtársnak illett lenni, bohém, amikor a polgár lett a divat.
Nagyváradon született, jómódú, kisiparos családba. Szívesen mesélte, hogy nagyszülei, szülei vitték színházba. A családnak zsöllye bérlete volt, kisgyerekkorától fogva beleszeretett a színpadi életbe.
Premontreis diákévei után építészeti technikumot végzett, de nem mondott le az álmáról, hogy színész legyen. Lódított szeretett szüleinek, elment Marosvásárhelyre, de az orvosi helyett a színire felvételizett. Első próbálkozásra bejutott, és pár éves szatmári kitérő után hazajött Váradra, a „Körözs-partra”.
Imádta a Szigligeti Színházat, a város közönségét és közösségét.
Jóképű volt és kedves, és művelt, nem voltak sztárallűrjei. Színésznek vallotta magát, zavarba jött, ha művész úrnak szólították, mert nem úr ő, hanem szolga, a színpad és a közönség szolgálója. Pedig úr volt, a szó legnemesebb és legszebb értelmében. Udvarias, sármos, régi vágású gavallér. Ugyanakkor szókimondó.
Játszott főszerepeket és epizódokat, drámát és komédiát, énekelt és táncolt, mindent tehetséggel, odaadással, tiszta lélekkel.
Azt mondta, jobban szereti a vígjátékot, mint a drámát, jobban szeret énekelni, mint tragédiát játszani, mert a könnyű műfaj nehéz ám, nem elég a tehetség, humor és szeretet kell hozzá.
Ács Tiborból nem hiányzott sem a humor, sem a szeretet, sem a drámaiság. Játszotta Csebutkint (Csehov: Három nővér) és Balut (A dzsungel könyve), számos Shakespeare-szerepet, Tamási Áront, és Schillert, Móriczot és Csurkát, operettet és kabarét, felejthetetlen érzékenységgel alakította Tevjét, a tejesembert (Hegedűs a háztetőn) és ellenállhatatlan humorral Hyppolitot, a lakájt. Számtalan figurát keltett életre, számtalan nagyszerű pillanatot szerzett a nézőknek, azoknak, akiket, mint a kollégáit is, a családjának tekintett.
A színház volt az otthona, a családja, és sosem volt hozzá hűtlen.
Tíz éve már, hogy a sors, amely mindaddig oly kegyes volt hozzá, másfelé fordította tekintetét, és a betegség eltávolította a színpadtól. Megmarad viszont a színház és a város szeretete, a huncut mosolya és mindenhez adódott a bölcsesség.
Most, egy márciusi napon döntött a sors, vagy ő maga, hogy elszerződik az égi társulathoz. Hiányoztak már a régi kollégák, a régi rendezők és közönség is van már szépszámmal odaát.
Jó utat Ács Tibi, fogadjon fényesség és sok főszerep, békesség és örök nyugalom!"
Ács Tibor Erdélyi Riportot lapozgat 2003-ban
A színművész tisztelői, kollégái, a nagyváradi közönség március 14-én, kedden 12.30-tól vehetnek tőle végső búcsút a színház előcsarnokában felállított ravatalánál, temetése 14 órától lesz, a Rulikowski temetőben. Ács Tibort a Szigligeti Színház saját halottjának tekinti.
Forrás : erport.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése