Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2016. augusztus 14., vasárnap

Hétfőtől változik a forgalmi rend Várad központjában

ismet JPG 
"Hétfőn megnyitják a járműforgalom előtt a nagyváradi Szent László hidat és a Kossuth (ma Independenţei) utcát, emiatt pedig jelentős változások lesznek a közlekedésben." - írja a Reggeli Újság.

Utcákat egyirányúsítanak

Egyirányú lesz a Kossuth utca Nagyvásártér (ma December 1. park) és Szent László (ma Unirii) tér közötti szakasza. Egyirányú marad a Szent László téren az út a Körös (T. Vladimirescu) utca és a Beöthy Ödön (Iuliu Maniu) utca között. Ismét egyirányúsítják a Beöthy Ödön utcát a Szent László tér irányába. Szinten egyirányúvá teszik a Kapucinus (Traian Moşoiu) utcát, valamint a Nagyvásártérnek a Zárda és a Kossuth utca közötti szakaszát. Ugyanakkor egyirányúsítják a Pável utcát a Kálvin utcai kereszteződés irányába. Szintén fontos módosítás, hogy a Sulyok István és a Körös utcai kereszteződésben ismét a Körös utcán közlekedőknek lesz elsőbbségük.
A forgalomváltozás érvénybelépése után az egyirányúsított Beöthy Ödön és Kapucinus utca mindkét oldalán elkezdik felfesteni a parkolóhelyeket, illetve mérlegelik annak célszerűségét, hogy jelzőlámpákat szereljenek fel a Szent László tér és a Beöthy Ödön utca kereszteződésében – olvasható a városházi közleményben.

Változások a tömegközlekedésben

A 10-es, 12-es, 14-es, 20-as és 23-as autóbuszok útvonala a következőképpen módosul:
10-es járat: Szőllősi (Seleuşului) utca–Velence part (Mareşal Al. Averescu) u.–Torma u. (P-ţa E. Gojdu )–Nagyvásártér (P-ţa 1 Decembrie)–Szent László tér–Körös u.–Vitéz Zágoni Dezső (Lăpuşului) u.–Mester (Meşteşugarilor) u.–Keszthelyi Zoltán (Barcăului) u.–Ferdényi Ferenc (Greierului) u.– Gr. Klebelsberg Kunó tér (P-ţa Dévei)–Alkotmány (Haţegului) u.–Tűzharcosok tere (P-ţa Ep. I Darabanţ)– Reviczky Gyula (Măgheranului) u.– Isonzó honvéd (Belşugului) u.–Himfy (H. Ibsen) u.– József Nádor (O. Densuşianu ) u.–Tűzharcosok tere– Alkotmány u.– Gr. Klebelsberg Kunó tér– Ferdényi Ferenc u.–Keszthelyi Zoltán u.– Mester u.–Vitéz Zágoni Dezső u.–St. O. Iosif u.–Vitéz (Decebal) u.–Beöthy Ödön u.–Kapucinus u.– Kapisztrán János tér (P-ţa Cetăţii)–Ghillányi.(D. Cantemir) út– Beethoven (Muntele Găina) u.–Méliusz Juhász Péter (Războieni) u.–Szőllősi u.. Új megállóhelyet létesítenek a Beöthy Ödön utcán.
12-es járat: Késmárk (Ogorului) utca a Kauflandnál–Nufărului u.– Morii u.–Bumbacului u.–Szőllősi u.– Méliusz Juhász Péter u.–Beethoven u.–Ghillányi út– Kapisztrán János tér– Torma u.–Kossuth u.–Szent László tér–Kert u.–Vámház (Sucevei) u.–Gr. Andrássy Gyula (Horea) u.–Szent Margit tér (P-ţa 22 Decembrie)– Frangepán Kristóf (Ghe. Costaforu) u. –Ghillányi u.–Beethoven u.– Méliusz Juhász Péter u.–Szőllősi u.–Bumbacului u.–.Morii u.–Nufărului u.– Késmárk u. (Kaufland).
14es járat: Kecskeméti Lipót (Universităţii) u.– Rulikowski (Armatei Române) út–Vámház u.–Zárda u.–Kossuth u.–Körös u.–Al. Cazaban u.–József Nádor  u.–Podului u.– József Nádor  u.–Cazaban u.–Körös u.–Szent László tér–Kert u.–Rulikowski út–. Kecskeméti Lipót u. Új megállót létesítenek a Váház utcán a 12-es autóbuszjáratra való átszállás megkönnyítésére.
20-as járat: –Késmárk u.–Aradi út– Beöthy Ödön u.–Kapucinus u.– Kapisztrán János tér–Ghillányi út–Beethoven u.–Méliusz Juhász Péter u.–Szőllősi u-–Bumbacului u.– Morii u.–Nufărului u.–Ghillányi u– Kapisztrán János tér–Torma u–Nagyvásár tér–Kossuth u.–Körös u.–Vitéz u.–Aradi út–Késmárk u.. A Körös utcán, a Banc Post előtt is meg fog állni a 20-as járat.
23-as járat:– Aradi út (Carrefour)– Bezerédy Imre (Vlădeasa) u.– Gr. Apponyi Albert (M. Basarab) fasor–Vámház u.– Gr. Andrássy Gyula u.– Szent Margit tér– Szálka (S. Puşcariu) u.–Ghillányi út–Kapisztrán János tér–Torma  u.–Nagyvásártér–Kossuth u–Körös u.–Vitéz u.–Bezerédy Imre u.–Aradi út (Carrefour). A Körös utcán, a Banc Post előtt is meg fog állni a 20-as járat.
Forrás : reggeliujsag.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése