Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2013. június 6., csütörtök

Nagyváradi Kananoksor

Az épületegyüttes történetének kezdetei az 1751. évig nyúlnak vissza, amikor a 4 évvel korábban a székesegyház és palota építését elkezdő Forgárch Pál püspök dekrétumában elrendelte, hogy az addig a Szent László téren székelő káptalan költözzön az új székesegyház mellé. A püspökök az átköltözés felgyorsítása érdekében az ezt követő évtizedekben több alkalommal is egy új kanonoki ház felépítéséhez kötötték a kanonoki kinevezéseket. Az első itt építkező kanonok Alapy János, aki az 1750-es évek második felében építteti fel a mai 7. szám alatti épületet. Szintén a 18. század ötvenes-hatvanas éveiben épült fel a mellette található 9. számú, valamint a mintegy 38 méterrel északabbra álló 15. számú ház. A kanonoki házak közti üres telekre szándékozott felépíteni a székesegyházat és palotát is tervező Franz Anton Hillebrandt 1769 táján Patachich Ádám püspök megbízásából az új papi szemináriumot. A fennmaradt tervek egy U alakú épületet mutatnak, 22 tengelyes utcai homlokzattal. A tervek szerint a szeminárium épülete követte volna a meglévő 3 kanonoki ház kialakítását, utcai homlokzatán a kanonoki házakéhoz hasonló árkádos folyosót terveztek, azonban a jóváhagyott terv máig ismeretlen okból nem került kivitelezésre.
Tovább a lexikon.adatbank.ro
 A Kanonok-sor: első házait a XVIII.század ötvenes-hatvanas éveiben építették.
Az utolsó ház a sorból 1875-ben készült el.
 Az idõk folyamán több név viselõje is volt: Káptalan sor, Sirul Canonicilor (1923), Bulevardul Bucurestilor (1931)...
 ...Pázmány Péter utca (1940), Hoch János utca (1945), Stadionului (1966).
Saját nevét 1994-ben kapta vissza.
 Jellegzetessége ennek a tíz egyemeletes házból álló sornak, az 56 zömök pillérrel alátámasztott csehboltozatos folyósó.
Forrás : Többarcú Nagyvárad Facebook facebook.com
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése