Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2013. június 8., szombat

Irgalmasrendiek kórháza és temploma

Az irgalmasrend váradi letelepítése poroszlói Gyöngyösy György kanonok (1735–1760) és Forgách Pál püspök (1747–1757) nevéhez fűződik. A különféle szociális jellegű intézmények alapítására törekvő kanonok püspökének sugallatára jelentős alapítványt hozott létre a betegápolással és kórházak létesítésével foglalkozó irgalmasrend számára. A püspök által 1753-ban adományozott váradolaszi telken Gyöngyösy kanonok hamarosan egy templom építéséhez kezdett, melyet 1760-ban kelt végrendeletében a rendre hagyott. Ezen kis templom nyugati oldalához csatlakozva épül fel később a rend kolostorépülete. 
 Az első irgalmasrendi szerzetesek 1760 nyarán, Patachich Ádám püspök (1759–1776) meghívására érkeznek Nagyváradra, a Helytartótanács 1761. február 5-én hagyta jóvá letelepedésüket és az öt szerzetes illetve négy beteg ellátását biztosító alapítványuk rendeltetését. Az egri rendházból érkező két irgalmasrendi szerzetes különféle ideiglenes lakhelyeken tartózkodott. A rendházuk építésére vonatkozó első adat 1761 februárjából származik, ekkor Patachich püspök a velencei téglaégető termelését az irgalmasok céljaira fordította. A templom nyugati oldalához csatlakozó – minden szinten boltozatos – rendház épületének alapozási munkáit 1763 tavaszán kezdik el, a püspöki építkezéseknél is tevékenykedő olasz kőműves pallér vezetése alatt.  A három-három helyiséget magában foglaló épületszárny 1763. október 15-ig tető alá is került. A következő évben a négy itt tartózkodó szerzetes beköltözött az új rezidenciába, július 21-én pedig a felszentelési ünnepséget is megtartották. Az alsó szinten rendezték be a konyhát és a szakács celláját, az főutcára néző sarkon pedig a refektóriumot; e fölött a prior dolgozó és hálószobája, valamint a két másik szerzetes közös cellája kapott helyet.

Forrás : lexikon.adatbank.ro

 Irgalmasrendiek temploma 


Építése 1754 körül kezdődhetett és valószínüleg résztvettek benne a Székesegyházon dolgozó művészek is. Az egyébként erdélyben igen ritka elliptikus kupolaboltjában lévő freskót 1869-ben a bécsi I.A. Rupp mester készítette. A templom fafaragásai gyönyörűek. A főoltár feletti szoborcsoport a Szentháromságot ábrázolja. Szószékén a négy evangélista jelképe látható.Forrás : welcometoromania.ro 

Forrás : Többarcú Nagyvárad Facebook facebook.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése